Keresés a Bibliában

Ezékiás betegsége és gyógyulása – (Vö. Ézs 38,1-8)

20 1Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! 2Ezékiás erre a fal felé fordult, és így imádkozott az ÚRhoz: 3Ó, URam, ne feledkezz meg arról, hogy én hűségesen és tiszta szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt.
4Ézsaiás még a palota belső udvarát sem hagyta el, amikor így szólt hozzá az ÚR igéje: 5Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem fejedelmének: Így szól az ÚR, ősatyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az ÚR házába. 6Megtoldom napjaidat még tizenöt évvel. Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítalak téged meg ezt a várost, pajzsa leszek ennek a városnak önmagamért és az én szolgámért, Dávidért. 7Majd ezt mondta Ézsaiás: Hozzatok egy csomó préselt fügét! Odavitték és a kelevényre tették; a király pedig életben maradt.
8Ezékiás azonban megkérdezte Ézsaiástól: Mi lesz a jele, hogy meggyógyít az ÚR, és három nap múlva fölmehetek az ÚR házába? 9Ézsaiás így felelt: Kapsz jelet az ÚRtól arra, hogy az ÚR teljesíti azt az igét, amelyet kijelentett: Előre menjen az árnyék tíz fokkal, vagy visszafelé menjen tíz fokkal? 10Ezékiás ezt mondta: Könnyű az árnyéknak tíz fokkal megnyúlnia. Ne úgy legyen, hanem menjen az árnyék visszafelé tíz fokkal! 11Ekkor Ézsaiás próféta az ÚRhoz kiáltott, ő pedig visszatérítette az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.

KNB SZIT STL BD RUF KG